Befejeződött a kosárfonó tanfolyam

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával, 30 fő részvételével kosárfonó tanfolyamot indítottunk februárban. A 4 hétvégés tanfolyamon résztvevők sikeresen sajátították el a kosárfonás alapjait. Családjuk döbbenetére már az első alkalommal saját készítésű tálcákkal tértek haza. A kedves férjek/feleségek/szülők szinte kivétel nélkül hitetlenkedtek, hogy a kezükben tartott kosár az ő szerettük saját kezű munkája. Természetesen az oktatók mindig figyeltek rá, hogy az időnként önálló életre kelt karókat a helyes irányba tereljék, így kivétel nélkül formás portékák kerültek ki a „tanulók” keze alól. A második alkalommal pedig már a kezekben volt a „kettőn be, egyen ki” mozdulat, nem feltétlenül kellett hangosan mondogatni. Persze hiba bárkinél előfordulhat, könnyedén eltűnhet a „négy pár” a kosár szegésekor, de oktatóink gyakorlott szeme a terem túlsó végéről is észrevette mindezt, és gyors segítséget nyújtottak a hiba elhárításában. Valamennyi résztvevő a jövőbeni folyatatásban bízva távozott az utolsó alkalommal.