EU » Magyarország » Vas Megye » Oszkó Község 2017 05. 29. 09:31


Zsúpelőállítás, hagyományos épitészet

Zsúp

“A gondosan kicsépelt rozs után nyert szalma, mely kévékbe kötve jön forgalomba és részint szecskának, részint tetők fedésére használtatik, továbbá szalmazsákok s pamlagok megtöltésére stb. szolgál.”     Forrás: Pallas Nagylexikon

Zsúptetők készítése: itt!

A lakó- és gazdasági épületek rozsszalma héjazata. Készítéséhez kézzel csépelt rozsszalmát használtak fel, amelyet a fedés megkezdése előtt kisebb csomókba kötöttek (zsúp, zsupp, zsúf). A készítés technikája szerint két típus különböztethető meg:

a.) Teregetős vagy felvert zsúptető. A zsúpcsomókat kibontva alulról felfelé, sorról sorra a tetőlécekre terítik kalászos végükkel lefelé  (a legelső sorban fordítva). Fából készült, nyéllel, gyakran fogakkal ellátott eszközzel (zsúpverő, verő) felfelé ütögetve egyenletesre verik, majd fűzfavesszővel félméterenként a lécekhez korcolják. A felvert zsúptetőt É-Dunántúlon, D-Nógrád D-Heves vidékén, szórványosan az Alföld D-i részén alkalmazták, általában azokon a vidékeken, ahol a nádtető volt az általánosan használt héjazat;

b.) A kötött zsúptető az előzőnél tartósabb és elterjedtebb technika. A kis szalmacsomó, melynek tájanként más neve alakult ki (baba, bábú, gica, docska, kicska, matring, szerha, kece, toromba),  a megkötés helye és az alkalmazás helye szerint háromféle lehet: kalászos végénél megkötött (ez a legalsó sorba és a tetőélére került), derékon megkötött (legalsó sorban és a gerincen használták) és a tövénél megkötött ( a tető legnagyobb részén ezt használták). A fedést mindig a legalsó lécnél kezdték el. A kis zsúpcsomót a lécre fektették, a belőle elvett néhány szalmaszálból kötelet sodortak, amellyel a csomót a léchez kötötték.  A mellé fektetett következő csomót az előzőből sodort kötéllel kötötték le. A második sortól kezdve a tövénél megkötött csomókat használták, kalászos végével lefelé. Mivel a kalászos vége vékonyabb, egyenletesen sima lett a tető. A tetőéleken általában a kalászos végénél megkötött csomókat tövével lefelé erősítették fel, így itt lépcsőzetes lett a fedés. A Felföldön sok helyütt az egész tetőt lépcsőzetesre kötötték.A gerincen a csomók végét az ellenkező oldalra kötötték le, vagy az utolsó sor végeit sörteszerüen felcsomózták. Gyakran a gerinc fedését fanyárssal (tetőnyárs), hosszanti lécekkel (csatlóléc) vagy hegyes szögben összeerősített és a gerincre ültetett, lekötött rudakkal (nyomtatófa, kaloda) rögzítették. A kötött zsúptető több évtizeden keresztül tartós volt, ahol megromlott, új csomókkal pótolták. A kötött zsúptetőt a magyar nyelvterület nagy részén alkalmazták: a Dunántúlon, a Kisalföld peremén és a Felföldön domináns héjazat volt a XIX. sz. végén. Szórványosan előfordult Erdélyben is.

Hagyományos tetőfedő anyagok

A zsúp, a nád, a szalma, az égetett agyagcserép, a fazsindely csak természetes anyagokat tartalmaz. A betoncserép, a műzsindely, a műpala, az azbesztlemez, a hullámpala nem illik egy környezettudatos ember feje fölé. Az eternitpala azbesztet tartalmaz. Az azbesztcementből az azbeszt egy része a műpala gyártásakor, felhasználásakor, a tető lebontásakor és a hulladék kezelése során a levegőbe juthat.

A zsúp útja az aratástól a kész tetőig