Új Magyarország Fejlesztési Terv – Oszkó

Oszkó  községet az elmúlt években többször érte a hirtelen lehulló, nagy intenzitású csapadék következményeként káresemény, amely a kistáj domborzati viszonyaiból és a település fekvéséből adódóan a település belterületének meghatározott részén jelentkezett. A település északi részén, illetve a Verna-patak belterületi szakasza mentén előforduló lefolyó vizek, árvízi elöntések mennyisége, és az ebből fakadó vízkárok jelentősek voltak.

Az elmúlt években ez az egyre gyakrabban jelentkező probléma megoldásra sarkallta az önkormányzatot. Ahhoz, hogy a község az ilyen káros hatásoktól mentesíthetővé váljon, egy olyan koncepciót kellett kialakítani, a közutak melletti meglévő vízelvezető árkok mederszelvénye minden körülmények között képes legyen a vizek tovább- és elvezetésére a befogadók felé, illetve azokba.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretén belül NYDOP-2007-4.1.1/1 „Helyi környezetvédelmi infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése tárgyú felhívást tett közzé, melyre az önkormányzat projekt javaslatot nyújtott be. Az NFÜ döntése alapján az önkormányzat Oszkó község belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója című projekt megvalósítására 45.518.000.- Ft összköltségre 38.690.000.-Ft támogatást nyert.

A munka két részterületet érint:

1. részterület (É): Petőfi utca, Molnár A. utca, Új utca

2. részterület (D): Kossuth utca

3. A projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja 2009.03.16., a fizikai megvalósulás tervezett időpontja 2010.06.14.

Közreműködő szervezet:

Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
9700 Szombathely, Kőszegi u. 23. Telefon: (94) 509-350 Fax: (94) 326-147
Honlap: http://www.westpa.hu

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. Telefon 06 40 638-638
Honlap: http://www.nfu.hu