Hegypásztor Kör közgyűlés közös munkával

Március 20-án délután tartotta az egyesület ezévi első kibővített közgyűlését. A lelkes egybegyűltek  a Víz Világnapja alkalmából kitisztították a Hegypásztor Kör birtoka felett, az erdőben található bombatölcsérek vizivilágát.  Több mint 20 zsák szemetet gyűjtöttek össze a tanösvény útvonala mentén. Utat javítottak, fákat metszettek, gereblyéztek, takarítottak. A gyönyörű tavaszi időjárás igazán kedvezett a közös munkának, melyből kicsik és nagyok egyaránt kivették a részüket.

Ezt követően megtartották az éves rendes közgyűlést, ahol elhangzott és elfogadásra került a 2009-es éves beszámoló, és bemutatásra került az ezévre tervezett, “25 év – 25 nap” nevet viselő jubileumi programsorozat.

A program végén házi készítésű finomságokat fogyasztottak el a résztvevők Varga Károly és Kovács Ernő jóvoltából.