Ifjúsági szállóavató Oszkóban

2015. június 20-án ünnepélyes keretek között átadásra került településünk új büszkesége, a Szent György Ifjúsági Szálló. A szálló a régi plébániahivatal épületének átépítésével, felújításával jött létre.

A plébánia hivatal az évek során kihasználatlanul álló, raktárként használt, állagát tekintve romlásnak induló épület volt. A falu vezetősége régóta szerette volna már, hogy a település központjában álló plébániahivatal épületének megszépítésével a falu összképe teljessé váljon. 2014-ben adódott egy pályázat, amely lehetőséget kínált az épület átminősítésére, felújítására. A pályázat megírása, benyújtása megtörtént a Tegyünk Együtt Oszkóért Közalapítvány nevében.

A pályázat sikeres elnyerését követően rögtön meg is indult a munka. Elkezdődtek a bontási munkálatok, a falazás, a víz és villanyszerelési munkák, az ablakok cseréje, az ajtók felújítása – melyek jelen formájukban a régi idők emlékeit őrzik.

Sor került a tetőszerkezet teljes újjáépítésére, az udvar kialakítására, az elvadult, gazos terület megtisztítására is.

A szálló végül elkészült, a két hálószoba emeletes ágyakkal 18 fő befogadására képes, valamint az előírásoknak megfelelően kialakításra került egy egyágyas elkülönített betegszoba is. Ezen kívül található az épületben női férfi zuhanyzó, mosdó, WC, egy közösségi helyiség, egy étkező és egy melegítőkonyha is. Az udvar parkosítása sem maradhatott el: új növényzet érkezett, kialakításra került a parkoló, valamint a könnyebb megközelítés érdekében a térkövezés is megtörtént.

Az udvaron elkészült egy biztonságos, masszív és több célt szolgáló – hangulatában is a környezethez illő tűzrakó hely.

Az épület külső arculatát új kovácsoltvas kerítés teszi teljessé.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni azt a helyiséget, amely már nem a pályázatot érintő közvetlen beruházásból valósult meg, azaz: a boros pincét, amely a legideálisabb közegben kapta meg a helyét. Kialakításának módja teljes mértékben egyes oszkói pincék hangulatát idézi: régies stílusú tégla berakás, csapott mennyezet, fa díszítés, meghitt fényekkel megvilágítva.

A szálló otthont adhat – nevében is foglalva – ifjúsági csoportok fogadására, akár sátrazási lehetőséggel is kiegészítve. Befogadhat privát eseményeket, és természetesen lehetőséget nyújthat a művelődési ház vagy az önkormányzat által szervezett nagyobb rendezvények szállásigényének kielégítésére is.

Az épületet az ünnepélyes szalagátvágással Hosszú Zoltán polgármester úr, Bíró Tibor jegyző úr, Molnárné Hosszu Klaudia IKSZT vezető és a Tegyünk Együtt Oszkóért Közalapítvány nevében Pappné Séllei Renáta és Smolczer Kurimai Judit adta át a nagyközönségnek.

Színpadon a Szivárvány Csoport
Az avató műsor közönsége
Ünnepélyes szalagátvágás