EU » Magyarország » Vas Megye » Oszkó Község 2017 03. 27. 04:43


Látnivalók Oszkón

Római Katolikus Templom

Az írásos anyagokból tudjuk, hogy Oszkón 1353-ban már állt Szent György tiszteletére épült templom. Első ismert plébánosa Ágoston plébános, 1449-ben említik. 1758-ra a templom már szűknek bizonyult és romossá is vált, ezért részben lebontották és megmaradt tornyához új templomot  építettek két oldalhajóval. Főoltára az 1800-as évek első feléből származik. 1872-ben kehlheimi padozatot, 1927-ben új orgonát kapott. 1928-ban rendezték környezetét (új bástya épült a templom elé), 1931-ben készültek el a mai padok. A műemlék jellegű épület az 1934-ben lezajlott belső festéssel nyerte el mai formáját. A templom védőszentje: Szent György, búcsújának napja: április 24. A templom belsejében a föoltár felett függ Szent György nagyméretű képe, amelyet 1794-ben készített egy soproni festő. A Mária oltár fő része azonos lehet azzal a “Boldog asszon képé”-vel, amelyről szintén 1794-ben említenek a számadókönyvek. A szentélyben található a neves barokk festő, Dorfmaister István Pietája (1792), amelyet a hagyomány szerint a Festetics család ajándékozott.  A főhajó északi oldalán függ a lengyelországi Czenstochowa híres kegyképének a Fekete Madonnának másolata, amelyet 1942-ben az Oszkóban elhelyezett lengyel menekült katonák adományoztak a templomnak. A kép alatti réztábla magyar-lengyel szövege: “1942.X.4. Ezt a képet a Lengyel Korona Királynőjének a Csensztohovai Szűzanyának ajánlják fel az Oszkói templom javára Lengyel internált katonák”


 

Nyugdíjasok Hegyháti Otthona

A Vas megyei Szakosított Szociális Intézethez tartozó Otthon 1997, dec.1-én nyitotta meg kapuit. A Sólyom Miklós tervei alapján készült épület építészeti díjjal is büszkélkedhet: az Európa Tanács Kulturális Fejlesztés Irányai cimű pályázaton 1998-ban elsö díjat kapott. A nyugdíjas otthon 35 időskorú tartós elhelyezésére szolgál- Az épület tetőtérbeépítésű, a szobák 1-2 férőhelyesek, 2 szoba 4 ágyas. Valamennyi lakrészhez külön fürdőszoba és WC tartozik. A lakók a szobák bútorzatát kiegészíthetik a saját használati tárgyaikkal. A földszinten található az orvosi- és nővérszoba, a társalgó, az ebédlő és modern felszereltségű konyha. Az intézet orvosa naponta látogatja a lakókat. A munkatársak a fizikai ellátáson túl gondoskodnak a mentális ellátásról is. A szabadidő hasznos eltöltése érdekében heti rendszerességgel rendeznek foglalkozásokat. A helyi ünnepségek mellett évente néhány alkalommal a környékre szervezett kirándulásokkal színesítik az idősek életét. Az Otthon jó kapcsolatot alakított ki a helyi önkormányzattal, iskolával és óvodával. 2001-töl az épület egy önálló részében működik a Hegypásztor Kör által működtetett Teleház.

I. Világháborús emlékmű

A templom közelében az utca túlodalán található az 1939-ben felszentelt első világháborús emlékmű, egy kőrakáson álló márványoszlop, tetején a kőbe faragott Szent Koronával. A koronának érdekes sors jutott az elmúlt évtizedekben. A negyvenes évek végén gondos kezek leemelték és elrejtették. Aztán 1956-ban néhány hétre visszakerült, utána hosszú ideig a plébánia padlásán pihent. 1987, június 4-én került vissza eredeti helyére. Az emlékművet 2008 Mindenszentekre Oszkó Zoltán adományából nagyon szépen felújították, a területét a Hegypásztor Kör tagjai rendbehozták, virágosították.

 


 

 

Templomkert

A Templom-domb északi oldalán, a bástya mellett található az 1989-ben felszentelt második világháborús hősi emlékmű, abban az időben az elsők között készült ilyen falunkban. A hely kiválasztását az is indokolta, hogy itt volt az a tömegsír, amelybe egy német és harminc szovjet katonát temettek el. A szovjeteket egy kivételével később exhumálták; így ma két egykori ellenfél nyugszik békében a kő alatt. A templomkertben áll továbbá egy XX.század eleji Mária-szobor, a bástyával egyidős országzászló, melynek talapzatán a szocializmus éveiben is látható volt az ország történelmi címere.


 

Temetői emlékhely

A Temető-dombon lévö temetőben 1992-ben a ravatalozó mellett emlékhelyet alakítottak ki, ahol a legrégebbi sírkövek mellett egy harangláb, az 1956-os forradalom negyvenéves évfordulójának emléket állító nagyméretü fafeszület, az 1848-49-es szabadságharc százötven éves évfordulójára és az oszkói honvédekre emlékező kopjafa, a hajdani temetői kereszt maradványai és egy, az alsóoszkói faluvégről ide szállított kőkereszt kapott helyet.

Kőkeresztek

Oszkó képének meghatározó elemei a kőkeresztek, Mária- és Szentháromság-szobrok. A faluban és határában összesen tíz ilyen emlék található, amelyek közül legrégebbi eredetű a szőlőhegyi kereszt: már 1787-böl van adatunk a megújításáról. A templom elött most egy 2009-ben adományból megújított 1914-ben emelt kőkereszt áll, mely korábban a templom udvarában állt.

Nádler Galéria

A festőművész a műterem-galériáját egy 100 éves öreg házban rendezte be, ahol láthatók a környékbeli élmények: pincék, tájrészletek. Találkozhat a látogató mediterrán tájakkal, városokkal, valamint a művész által “átírt” geometrikus jellegü kompozíciókkal, szimbolikus tartalommal gazdagított képekkel, grafikákkal és szobrokkal.

Elérhetőség: Nádler László, Cím: 9825 Oszkó, Petőfi Sándor u. 1/C., Tel.: 94/371-038, Mobil: 30/231-1740

 

Határmenti Vinotéka

Az Oszkó község központjában kialakított Vinotákában közel 40 borász több mint 150 fajta borát kóstolhatják és vásárolhatják meg az érdeklődők. A bemutatásra kerülő borok és borászok négy Nyugat-magyarországi borvidékhez (Balatonmelléke, Zala, Somló és Kőszeg-Vaskeresztes) tartoznak. A bejelentkező csoportok számára szakember által vezetett borkóstolókat szervezünk, igény esetén hideg vagy meleg étkezéssel.

A program kiegészíthető szőlőhegyi sétával, ahol megismerhetik többek között többszáz éves présházainkat, a zsúpkészítés munkafázisait, kóstolhatnak helyi termékeket (pálinka, méz, lekvár, kemencében sült langalló stb.). Igény esetén szállást is tudunk biztosítani, és akár 2-3 napos időtöltésre adunk javaslatokat térségünkben. A programokat előzetes jelentkezés mellett kínáljuk.

Cím: 9825 Oszkó, Molnár Antal u. 4.,  Tel.: 94/573-166, Fax: 94/573-167, E-mail: vinoteka@oszko.hu